2010. október 31., vasárnap

kis művészpalántám

Ma délelőtt együtt nézegettük Zsombival az Arts projects for kids blogját. Megtetszett neki nagyon az egyik rajz és mondta, hogy ő is szeretne egy ilyet készíteni. Nekem nem kellett kétszer mondani, gyorsan elővettem egy lapot meg egy filctollat és megrajzoltam az alapot, kiválogattuk hozzá a színes ceruzákat és már neki is látott a színezésnek. Hát mit mondjak, nagyon édes volt, ahogy lelkesen és kitartóan dolgozott. Annyira büszke vagyok rá, mert szerintem nagyon szép lett a végeredmény. Na és persze azt is nagyon jó volt látni, hogy Ő is büszke magára. :)

Néhány kedves fotó:



Nem sokkal az első mű elkészülte után egy másik hasonlót is kinézett magának (ezt). (Ennek is én rajzoltam meg az alapját, egyszerűen körülrajzoltam a kis kezét, majd a körzővel készített köröket is áthúztam filccel.

Íme a büszke művész, a mű és a kis manó:




Köszönöm, hogy benéztél!
Minden szépet és jót! :)
Posted by Picasa

2010. október 30., szombat

csipkebogyó és kukorica :)

Tegnap délután olyan szép idő volt, hogy miután hazahoztuk Zsombit az óvodából, arra gondoltam sétáljunk egy nagyot. Vittük a kutyát is meg egy kis kosarat, biztos, ami biztos. Nem mentünk ám nagyon messzire. :) Mi ugyanis eléggé a város szélén lakunk, 1 utcával arrébb már vége a városnak, egy kis csatorna után következnek a szántóföldek és az azokat elválasztó keskeny hosszú, minierdők. Van itt sok érdekesség, különösen két kisfiúnak. Gyakran járunk ide. Most épp csipkebogyót gyűjtöttünk és a kukoricaföldeken az aratás után visszamaradt üres csöveket. Találtunk olyat is amin még a szemek is rajta voltak. Ezeket is hazahoztuk, lemorzsoltuk és majd kitesszük a madáretetőbe. :)
Bő másfél órát töltöttünk így a friss levegőn. Én persze vittem magammal fényképezőgépet és míg a fiúk lelkesen felfedezték as világot, addig én fotóztam őket. 
Ez lett a 3 kedvenc fotóm:

(Gergő)

(Zsombi)

(Gergő kezében kukorica)

Ma délelőtt pedig gondoltam egyet és készítettem egy 12x12-es hagyományos scrapbook oldalt erről a klassz kis péntek délutánról:


A fotók nyomtatásához épp kapóra jött egy tegnap talált egyszerű program: photosheet 
Pillanatok alatt összeszerkesztette a kiválasztott fotóimat. Ilyenre:
meg ilyenre:
vagy éppen ilyenre:

Ezeken kívűl még nagyon sok rácsvariációt tud a program. Biztosan fogom még használni. :)

Azt hiszem ez lett életem eddigi leghosszabb blogbejegyzése. :) 
Örülök, hogy itt voltál!
Minden jót!

2010. október 15., péntek

Kedves Olvasóink!

Itt az újabb Haladó Scrapbook Tanfolyam, ezúttal ismét Korsós Szabina, azaz Sabee várja a lelkes résztvevőket! A téma: Lakásdísz vászonkereten


Egy csodálatosan szép, vendégüdvözlő lakásdíszt készíthetünk el Sabee stílusában egy egészen különleges alapra, natúr színű, keretre feszített vászonra, egy gyönyörű papírkollekcióval kiegészítve. Ismerkedjünk meg az alkotás és a tanfolyam részleteivel az alábbi linkre kattintva, ugyanitt van lehetőség a regisztrációra is.

Haladó Scrapbook Tanfolyam 2010.10.30. Lakásdísz vászonkereten

Szeretettel várunk minden kedves résztvevőt!

2010. október 12., kedd


A színeket a coffee heaven szórólapjáról választotta:

Íme a paletta:

és egy oldal, amit én készítettem, szokás szerint teljesen hétköznapi a téma :)


Az oldal 15cm x 21cm-es, egy évekkel ezelőtt vásárolt és néhány héttel ezelőtt ismét felfedezett albumomba szántam. :)

...és még egyszer a kihívás topikja, ahol további információkat és inspirációs oldalakat találhattok:

Minden jót! :)

2010. október 5., kedd

Make a Page Monday

Cathy Zielske, nem tagadom, az egyik legnagyobb kedvencem. Imádom a blogját, a stílusát, felfogását, a könyveit... 
Párhuzamosan "dolgozom" a The monthly és a Me the abridged version c. projektjein. Remélem, hamarosan fel is tudok mutatni valamit ezekből. :)
Make a Page Monday című tegnapi blogbejegyzése (inspiráló írás telis-tele hasznos tippekkel) olyan nagy hatással volt rám, hogy, gyorsan készítettem is egy oldalt, hétfőn. :P
Azt írja, hogy lesz még folytatás, vagyis ez egy sorozat első része. ;)

Bár bevallom először csak gyorsan átfutottam a bejegyzését, megnéztem a képeket, és az elrendezéstervet, láttam, hogy sokfotós oldalhoz pont jó lenne nekem és már indítottam is a PSE-t... Az utóbbi időben megint nagyon sok fotót készítek, ugyanarról a témáról és hát az a helyzet, hogy nehezen válogatok közülük, legszívesebben mindet felhasználnám. Na, ez az amiben sokat kell még fejlődnöm: kiválasztani egy-egy fotót, ami leginkább megragadja a történetet, amit el akarok mesélni. Persze sok dolog van, amiben még fejlődnöm kell...
Összességében boldog vagyok, mert megint sikerült egy szép emléket megörökítenem, amit néhány év múlva talán jó lesz ismét felidézni. :)
Ez volna az:

Felhasználtam: 
Cathy Zielske: Make a Page Monday, sketch No.1., háttérpapír: Katie Pertiet, falevelek: Shabby Princess, Font: century gothic, stampede, csillagsor: Sande Krieger

2010. október 2., szombat

World Card Making Day

Ma van a képeslapkészítés világnapja.
Janka írt is egy cikket ezzel kapcsolatban: Képeslapot küldeni jó! címmel.

Én szeretek képeslapot készíteni. :) Szülinapra, névnapra, karácsonyra... bármire.
Most legutóbb a scrapbook.hu által szervezett segítőakcióra két Köszönöm! lapot.


A Képeslapkészítés Világnapja alkalmából készített képeslapok galériájában szépen gyűlnek a szebbnél szebb alkotások. 
Köszönet mindenkinek, aki már csatlakozott és azoknak is, aki ezután fognak. :)

Színinspiráció 1.

Szeptember 20-án indult az első Színinspirációs kihívás a scrapbook.hu-n. Részletek: itt. :)
Noémi érdekes színkombinációt adott, először jól meg is ijedtem tőle, de aztán hamar megbarátkoztunk én, a sárga, a rózsaszín, a világoskék és a barna. :D

Készítettem egy digitális oldalt Gergőről, amint épp citromot kóstolgat:


Szerintem édes.

Ami pedig külön nagy öröm most számomra, hogy ezt a digitális oldalt ezentúl két kezemmel is tapogathatom, ugyanis a héten összeválogattam néhány kedves friss digimet és egy 21x21 cm-es fotófüzet formájában előhívattam őket. 
itt a bizonyíték:


Hamarosan újabb színinspirációs kihívás indul, annyit elárulhatok, hogy ezúttal betsie lesz a házigazda, klassz színeket választott Ő is, és egy csodaszép inspirációs oldallal készült.