2010. július 25., vasárnap

útinapló

Jövő hét közepén kirándulni, nyaralni megyünk. Az úticél: Felsőtárkány. : ) Az én uram fejébe vette, hogy elindul a Bükk Maratonon, augusztus1-én, középtávon. Ja bringával. :) Összekötjük hát a kellemest a hasznossal.

Ahogy egy scrapbookos anyukától elvárható, készítettem egy útinaplót, amit majd szépen viszünk magunkkal az útra és alkalomadtán lejegyzetelgetjük, hogy mi minden történik velünk, miket látunk, érzünk, gondolunk, mit tervezünk, mit viszünk magunkkal...stb. Az összegyűjtött prospektusoknak, szórólapoknak, belépőjegyeknek, egyéb kézzelfogható tárgyi emlékeknek is akad hely a naplóban, egy-egy átlátszó tasak, boríték formájában.

Kicsit rongyos-koszos stílusú lett.
Ilyen volt:

Ilyen lett:

és még néhány ramaty fotó: (a képre kattintva elvileg elindul egy rövid diavetítés)


Köszönöm, hogy benéztél! Szép napot, minden jót!

2010. július 23., péntek

Sisak

Szóval az úgy volt, hogy :D pár hónappal ezelőtt Kata megkérdezte volna-e kedvem beszállni a kreatív csapatába.  Igent mondtam.
Így mostmár 2 kreatív csapattagsági címmel is büszkélkedhetek. Az egyik ugyebár a scrapbook.hu a másik pedig a Rainbow scrapbook design.

Eddig nem nagyon jeleskedtem az új szerepben, mert szörnyű egy alak vagyok, de a héten,
Kata új Pitbike fantázianevű készletének felhasználásával született egy új digitális oldalam, Gergőről:


Az uram azt mondta, neki tetszik. :D

Köszi, hogy itt jártál, legyen szép napod!

2010. július 20., kedd

Ragadós kihívás

Új, nyereményjátékkal egybekötött kihívás indult ma a scrapbook.hu-n.
Elöljáróban csak annyit, hogy 8000Ft értékű Glue Dots ragasztócsomagot lehet nyerni!!! 

(Részletekért kattints a képre!)


Én is készítettem egy hagyományos oldalt. A témám eléggé ragacsos, bár a kép viszonylag tiszta és egyszerű lett:


Gergőről szól az oldal. Kis drágám 6 hónapos elmúlt a képeken, (most1,5 éves) éppen gyümölcsökkel, zöldségekkel ismerkedik, a hozzátáplálás, méghozzá a BLW jegyében. (A témáról magyar nyelvű cikk olvasható a mamamin: Mi az igény szerinti hozzátáplálás? címmel, illetve angol nyelven pl: http://www.baby-led.com/)

2010. július 7., szerda

június volt

Elkészült ez is. A felén tehát túl vagyunk. : ) Mondhatni sikeresen. : )

Felhasznált ez+az:
Háttérpapír: Shabby Princess: Vintage Florals
virág matrica: Katie Pertiet, betűnyomda: Michelle Coleman
Font: typewriter, varrás: Shabby Princess
U matrica: Misty Merada
"template": saját

Fotókocka

Fotókockákat készítettem a gyerkőcök fotóival, Yabo fotókocka alapra:

Az elkészítéséről egy cikk is megjelent a scrapbook.hu-n: link :)